Nagy Iván vagyok, a SunCity BBQ versenycsapat vezetője. 5 éve foglalkozom a BBQ-val, mint ételkészítési technikával, és 2017-ben kezdtem aktívan versenyezni. A világ legnagyobb BBQ szervezetének igazolt pitmastere és bírája vagyok, ez az Amerikai Egyesült államokbeli Kansas City Barbeque Society (KCBS). Ezen szervezet égisze alatt rendezett hazai és nemzetközi versenyeken többször bizonyítottam, 2018-ban és 2019-ben a legjobb magyar versenycsapat címet elnyertem! A 2019-ben már Tamási Péterrel és feleségemmel Kurunczi Margittal versenyezünk. Ebben a szezonban elkezdtük saját fejlesztésű fűszereinket (rub) használni a versenyeken és a KCBS Team of the Year európai ranglistáján 4. helyet értük el. Célunk, hogy Magyarországon minél szélesebb körben megismertessük a minőségi BBQ-t, mint ételkészítési technikát és hazánkat minél magasabb szinten képviseljük a nemzetközi versenyeken.
Az elmúlt évek alatt nagyon sok fajta fűszert használtunk a BBQ versenyeken, a catering és a hobbi sütések alkalmával is, hiszen a BBQ speciális fűszereket igényel, és igen fontos a megfelelő szemcseméret is!
Jómagam régóta kísérleteztem már a fűszerekkel, mire egyre jobban elkezdett letisztulni az ízvilág, a készített rub-ok harmonikusabbak lettek, és a végére összeálltak a saját, egyedi BBQ fűszerkeverékeim.
Szeretném, ha ezekkel a fűszerekkel TE is megismernéd a BBQ versenyek ízvilágát, megtapasztalnád az igazi BBQ élményt! A rubok mellett próbáld ki grill fűszereimet is, húsokra, zöldségekre vagy akár krumplira is találsz a fogadra valót!
Szeretnél többszörösen díjnyertes, igazi amerikai BBQ-t kóstolni?
Csapatépítő tréningekre, céges rendezvényekre, kerti partikra, valamint baráti összejövetelekre vállaljuk az általunk szervezett BBQ, grill, pizza és Yakitori látványsütéseket. A rendezvények teljeskörű lebonyolítása mellett betekintést adunk a BBQ speciális világába, eszközeinkkel, sütőinkkel (szmóker), de interaktív, közös főzéssel is inspiráljuk a résztvevőket.
Ha szeretnél többek megtudni catering szolgáltatásunkról, vagy egy csapatépítő keretein belül az alapokat is elsajátítani a bbq és grillezés terén (20-tól akár 500 főig), keress minket bátran! info@suncitybbq.hu
Mondhatni, hogy életünk a bbq, és nem csak beszélni szeretünk róla, hanem átadni a tudásunkat másoknak is, de akkor is várjuk megkeresésed, ha tapasztalt bbq-s vagy és szeretnél tovább fejlődni!
Különböző bbq és grill kurzusokat is szervezünk, a kezdőtől a verseny bbq-ig, melynek során megismerheted a verseny bbq előnyeit az otthoni, hobbi bbq-zásban.
A BBQ legfontosabb kelléke a sütő (szmóker). Számos fajtája létezik, melyek nagyon különböző elven működnek. Hiszünk abban, hogy minőségi BBQ csak megfelelő és komoly eszközzel készíthető, ezért is tettük le voksunkat a hazai fejlesztésű és gyártású BBQ PitBox sütők mellett, ami mára elismert márka lett és a világ számos országába eljutott. A kínálatban megtalálhatóak a szigetelt szekrény szmókerek, az új hot&fast technikát alkalmazó Comper széria, töltény szmókerek, fatüzeléses, Whole hog sütők és még számos különlegesség. Több éves tapasztalatunkkal és a megtekinthető sütők bemutatásával segítünk Önnek abban, hogy a megfelelő eszközt válassza. Részletekért kérem hívjon!
Pit Box Comper / Pit Box D-Owen / Nyárspolgár BBQ szekrényszmóker TEXAS Edition / Kamado Bono Grande / Kamado Bono Limited Edition / Z-Grills 1100 / Yakitori Y-1 / SAfire / Pro Q Frontier Elit-2018 / MGrills C4 SCA / PK Grill 360 / Big Green Egg
A verseny lényege hogy a csapatok 30 perces időközönként beadják a 4 kötelező kategóriát, melyek az amerikai bbq alapfogásai: a csirke, a sertés oldalas, a sertés lapocka és a marha szegy (Chicken, Ribs, Pork, Brisket).
Fontos, hogy tökéletesen elkészített állagú és jó ízű ételeket készítsünk, melyek közül néhány akár 20 órás előkészületet és sütést igényel. A versenyeken általában 20-50 csapat indul. Az eredményhirdetésen az egyes kategóriákban az első 10 helyezettet felolvassák, 10-6. helyezést Call-nak hívják, 5-től az elsőig Walk-nak, hisz itt már a színpadra hívják a csapatokat. Az összesített eredményt (Overall) felolvassák, a második a Reserve Grand Champion, az első helyezett pedig a Grand Champion!
Fontos megemlíteni, hogy a verseny szabályok az egész világon egységesek, a bíráskodás pedig abszolút anonim módon, szigorú szabályok szerint történik. Egy csapat sosem tudja ki kóstolta a beadott versenydobozát és egy bíró sem tudja, hogy mely versenycsapat produkciója volt az ő asztalánál.
Öt éve versenyzünk és ez idő alatt nem csak Magyarország, de Európa egyik legsikeresebb csapatává fejlődtünk!
1st place Brisket, Tallya BBQ Festival, Tallya
Reserve Grand Champion, Vienna BBQ Days, Wien
3rd place Pork, 2nd Tallya BBQ Festival, Tallya
3rd place Pork, Vienna BBQ Days, Wien
1st place Brisket, Vienna BBQ Days, Wien
3rd place Chicken, The War of BBQ, Noventa di Piave
Grand Champion, Country Road & BBQ Contest - Day1, Torreglia
Grand Champion, 4th Black Forest Smoke & Wine Festival, Bad Bellingen
Grand Champion, 5th Barbecue Bulls Championship, Salzburg
Grand Champion, Jack Daniel's presents Burgerfest, Prague
Reserve Grand Champion, Country Road & BBQ Contest - Day2, Torreglia
1st place Ribs, Jack Daniel's presents Burgerfest, Prague
1st place Pork, Jack Daniel's presents Burgerfest, Prague
1st place Brisket, (perfect score 180 point) 4th Black Forest Smoke & Wine Festival, Bad Bellingen
2nd place Pork, 4th Black Forest Smoke & Wine Festival, Bad Bellingen
1st place Chicken, Tony Stone BBQ Competition, Hoofddorp
3rd place Ribs, Transylvanian BBQ Festival, Olteni
2nd place Chicken, 5th Barbecue Bulls Championship Salzburg 2019 Stielg Brewery, Salzburg
2nd place Ribs, 2nd Wild King BBQ Competition Kirchdorflt, Tirol
3rd place Pork, 2nd Wild King BBQ Competition Kirchdorflt, Tirol
2nd place Chicken, Country Road & BBQ Contest - Day 2, Torreglia
1st place Pork, Country Road & BBQ Contest - Day 2, Torreglia
1st place Chicken, Wienna BBQ Days 1, Wien
5th place Pork, Wienna BBQ Days 1, Wien
2nd place Chichken, Vienna BBQ Days 2, Wien
1st place Ribs, Vienna BBQ Days 2, Wien
Reserve Grand Champion, Vienna Alps BBQ Days1 , Reichenau an der Rax
1st place Ribs, Vienna Alps BBQ Days 1, Reichenau an der Rax
2nd place Pork, Vienna Alps BBQ Days 1, Reichenau an der Rax
2nd place Brisket, Wienna Alps BBQ Days 1, Reichenau an der Rax
2nd place Pork, Vienna Alps BBQ Days 2, Reichenau an der Rax
Eastern BBQ Contest Day-1 Meerbeke, BELGIUM
3rd place Chicken, Eastern BBQ Contest Day-1 Meerbeke, BELGIUM
1st place Ribs, Eastern BBQ Contest Day-1 Meerbeke, BELGIUM
Eastern BBQ Contest Day-2 Meerbeke, BELGIUM
2nd place Pork, Eastern BBQ Contest Day-2 Meerbeke, BELGIUM
Twin Smoke BBQ Vilnius, LITHUANIA
2nd place Chichken, Twin Smoke BBQ Vilnius, LITHUANIA
3rd place Ribs, Twin Smoke BBQ Vilnius, LITHUANIA
The War of Barbeque Isola della Scala, ITALY
The War of Barbeque, One Meat Ribs Cointest Isola della Scala, ITALY
5th Ribs, The War of Barbeque, One Meat Ribs Cointest Isola della Scala, ITALY
5th Black Forest Smoke&Wine Festival Bad Bellingen, GERMANY
Vienna Alps BBQ Days 1 Reichenau an der Rax, AUSTRIA
2nd place Pork, Vienna Alps BBQ Days 1 Reichenau an der Rax, , AUSTRIA
Vienna Alps BBQ Days 2 Reichenau an der Rax, , AUSTRIA
2nd place Chicken, Vienna Alps BBQ Days 2 Reichenau an der Rax, AUSTRIA
2nd place Ribs, Vienna Alps BBQ Days 2 Reichenau an der Rax, AUSTRIA
213 place overal, American Royal World Series of Barbecue, INVITATIONAL Contest Kansas City, IL. United States
239 place overal, American Royal World Series of Barbecue, OPEN Contest Kansas City, IL. United States
39 place overal, Jack Daniel's, World Championship Invitational Barbecue Contest Lynchbugr, TN. United States
Suncity BBQ Szeged
Catering, vendéglátás iránti érdeklődésed leadhatod kapcsolati űrlapunk segítségével, vagy keress minket közvetlenül telefonon!
BBQ sütők, szmókerek beszerzésében is segítünk, bemutatjuk a sütőket és szakmai tanácsokkal is ellátunk, hívj minket bizalommal!